Magány

By Elena

Milyen érzés, amikor egyedül vagy?.... Fájdalmas. Mintha a szíved majd megszakadna a magány súlyától. A körülötted élő emberek nem vesznek észre, hogy te is ott vagy. Levegőnek néznek és nem látják a szomorúságod….Mintha nem is léteznél.

Ha erős próbálsz lenni, csak még nagyobb fájdalom költözik a szívedbe, mert ha gyönyörű álomba ringatod magad, ahol mindenki szeret, akkor még rosszabb lesz. Ennek van egy hátránya: ha felébredsz, rádöbbensz, hogy megint magányos vagy.

Egy idő után mindez egyre homályosabbá válik. Az emberek, akik szerettek eltávolodnak tőled és az arcukat már nem látod tisztán. Az eddigi melegség a szívedből eltűnik, mikor ráébredsz, hogy nincs valójában senkid, és mindez csak a képzeleted szüleménye volt….

Mindezt csak azért teremtetted magadban, ezt a világot; hogy a valódi érzéseidet és magányodat elfeledtesd magaddal.

Azt akartad, hogy valaki azt mondja fontos vagy számára és nem hiába születtél meg.

Azt szeretted volna, ha valaki megérti az érzéseid és magához ölel védelmezőleg. A karjai közt úgy éreznéd, hogy sérthetetlen vagy és senki sem bánthat többé…. senki miatt nem hullajtasz többé keserű könnyeket.

Azt kívánod, hogy ez a kellemes és szívet melengető érzés örökké tartson, de…egyszer minden véget ér.

A pillanat, melyet örökkévalóságként érzel, gyorsan tovaszáll, és nem akar visszatérni. Próbálod még időben elérni, és ismét átélni azt, hogy kellesz valakinek; de ez mind hiába.

Ez az egész csak a fantáziád műve és, mikor eszedbe jut, hogy egyedül vagy, akkor szemeidből gyémántként csillogó könnyek hullnak ismét, amiket elrejtesz mindenki elől. Titokban sírsz, hogy ne legyen ilyen nagy a szívedben felhalmozódott szomorúság és fájdalom, mert úgy érzed, hogy ha nem ejtesz könnyeket, akkor a szíved széthasad, és beleőrülsz ebbe a kegyetlen magányba.

De vak vagy… Nem veszed észre a környezetedben élő embereket, akik vigaszt szeretnének nyújtani, és begyógyítani a szíveden keletkezett sebeket.

A sok próbálkozás, hogy a bizalmadba fogadd őket, ezt egy idő után észreveszed, bár félve engeded közel magadhoz az embereket. Bátorságod visszatér, mikor ráébredsz, hogy csak segíteni akarnak. Közelebb engeded, majd őket a szívedhez.

Tudod, hogy lesz kire támaszkodnod, akik a bajban segédkezet nyújtanak, és együttes erővel legyőzitek a problémákat.

Bár a szíveden megmaradnak a mély hegek, de ezeket az idő folyamán el fogod felejteni. Mivel mostmár van kiket szeretned, akik segítenek ezeken a fájdalmas emlékeken túllépned és feldolgoznod.

Végre boldog leszel….

Vége